Prológus - Discover new worlds

Sziasztok! Köszönöm szépen a 10 feliratkozót, hihetetlenül örülök mindannyiótoknak! Meg is hoztam az ígért prológust, ami körülbelül harmadannyi, mint a többi rész, és E/3-ban íródott. 

xoxo - Leona
A prológus fejezetének képe:

2123 . Július 29.

Május elején az Amerikai Világgazdadági-Űrközpont (AVU) kiküldte vadonatúj tervezésű, teljesen strapabíró szuperűrjáróját (K12MM4) a NASA-nak, akik útra indították. A már korábban visszatért MNK340-es csoport egy újabb galaxist keresett, azonban a fogyó élelmiszerraktár miatt nem engedhették meg maguknak a tovább maradást. Minden kutatócsoport csupán félévente járhat ki terepre, így egy újabb csapatot küldtek megkeresni. Ezúttal négyszer annyi élelmiszert és oxigénpalackot lőttek ki az űrbe.
Az űrhajó hihetetlenül gyorsan száguldott végig a naprendszer körül, a szépséges kék utcákon, melyek között rengeteg, messziről csupán apró csillagoknak tűnő kisbolygó volt fellelhető. Csak úgy száguldott végig az univerzumban az építmény, egy percre sem fordult vissza bizonytalanul. A három kutató tudta a dolgát. Az óriási város megannyi bolygója körül repkedett a hajó, akár egy szentjánosbogár a fák között. Kétségtelen, gyakorlott csoport indult útjára, kiedződve a megannyi szimulációs gyakorlat után. Nem is annyira idős, talán inkább harminc év körüli korú a legöregebb köztük. A korkülönbség sem igazán sok, hiszen mégsem egyetemistákat küldenek ki egy galaxis feltárására. Hisz' annyit kell hozzá repülni, főleg, ha a pontos pozícióját sem ismerik. Természetesen az már biztos volt, hogy létezik megannyi galaxis a végtelenségben, mely akár egy sötét örvény, amiben néhány - mivel a nagyságához képest a több millió bolygó igenis csupán néhány - apró vízcsepp található. Már körülbelül másfél hónapja folyamatosan utaztak, amikor felcsillant egy reménysugár, egy fénylő kapu, amely vonzotta az űrkutatókat. Gondolkoztak, hogy vajon egy fehérlyuk lenne -e, avagy egy inverz feketelyuk -ilyenek is létezhetnek akár. Ezek, számítások alapján nem igazán ártalmasak, viszont a kilökődés balesetveszélyes lehet. Egy galaxis kapuja nem így szokott kinézni. Ám végül mégis úgy döntöttek, hogy bemennek a félelmetes ürességbe. Pár percen keresztül (ami igazán kevésnek tűnt a hónapokig tartó utakhoz képest) száguldottak a maximálisan megengedhető gyorsasággal, megakadályozva a kilökődést, majd kiértek. Megannyi kisbolygót pillantottak meg szemük előtt. Az egyik kicsit kitűnt a többi közül, valahogyan másmilyennek tűnt, így elindultak felé, s órákig tartó út vette kezdetét. Közülük már többen jártak újabb galaxisokban, máshol nem volt ennyi bolygó, ez kész káosznak tűnt a többihez képest.
Zöld, pislákoló fény jelent meg az ismeretlen galaxis körül. Valahol messze, a Világegyetem több százezer kilométerre fekvő zugában egy gyönyörű, királykék galaxist sikerült felfedezniük, mely több millió kisbolygót, és néhány nagybolygót ölel maga köré. Hamarosan kirajzolódott egy különös, ámde szép forma. Egy csillagszerű rajzolat, zöldeskék lézerhez hasonló anyaggal világítva.
- Ez micsoda? - kérdezte nagy áhítattal Howard professzor. Úgy világított, akár egy diszkófény. Mindenki ámult, úgy nézték, mintha valamiféle természetfeletti lenne. Kérdését hosszú csönd követte, majd egymásra nézett a három űrhajós.
- Csak nem...? - nyögte ki egy másik professzor, Aaron Petri. Sötétbarna szemei fényesen csillogtak az üvegmaszk mögül, mely az ismeretlen, színes fényt is gyönyörűen visszaverte. Rövidre nyírt, sötétszőke haja épphogy látszódott. Ő volt a legfiatalabb köztük, csupán huszonhét éve született, bár még éppen az előző században. Nem igazán gazdag családból származott, ám az űrkutatást választotta az elektrotechnika helyett, s kiemelkedően tanult az egyetemen.   Ebben a szakirányban is helyezkedett el, nem folytatta a tanulmányait különböző képzéseken, holott még az egyetem előtt szívesebben foglalkozott volna a molekuláris konyhával, minthogy egész életét a Földön kívül élje le.
Jó ideje hajóztak a fiatal kutatók az új világ felé, és most, amikor már egy szempillantásnyira jártak, kiderült, hogy mindez csak látszat: ezúttal nem egy kisbolygót találtak, mely közel van, akár egy pislantás. Most egy Föld nagyságú, sőt, még annál is nagyobb bolygót találtak. Színe sárgás, ám nem olyan rikító, inkább az okkerszínhez hasonlítható. A zöld csillag egy gúlára váltott, aminek csúcsai fényleni kezdtek. A gúlából emberforma lények léptek ki, s integetni kezdtek. A három kutató csodálattal figyelte a jelenséget. Néha ámulattal, megbabonázva egymásra pillantottak, utána pedig tovább fürkészték a történést.
-  Derry, itt Howard! Különös jelenséget észleltünk! - szólt a kapitányságra egyik űrhajós az adó-vevőn keresztül. Recsegett-ropogott a vevés.
-  Merre vagytok? Küldjek mentőcsapatot? Meteoritról van szó, igaz? - válaszolt unottan a földön tartózkodó ügynök. Idegesítette a recsegő hang, ráadásul alapból ki nem állhatta a munkáját. Tipikusan az a fajta ember, aki csak a sok pénzért dolgozik, és kényeskedik, ha valami nem úgy van, ahogy szeretné. Nyilván szívesebben plideszkázott volna Mexikóba ez a nő is, ám éjjel-nappali munkája, és a szükségessége miatt nem engedhette meg magának, éppen, mint a munkája elhagyását. Igaz, semmiféle válság sincsen, de senki sem tud már oly könnyen munkát találni magának, ha nincsen egyetemi végzettsége. Yvette akkor volt a lázadó korszaka kellős közepén, amikor úgy döntött, nem jelentkezik egyik egyetemre sem. A csekély továbbtanulási választék még inkább megnehezítette a tinédzser dolgát, ám öt év után mégis az űrkutatásban helyezkedett el. Leszámítva, hogy a messziről jövő hívások fogadása körülbelül egy takarító munkájával egyenértékű.
-  Nem, semmi ilyesmi. Ez valami teljesen más. Egy új bolygó... - ködösített a professzor.
-  Howard, kérlek, legközelebb ne hívj fel ilyen sürgősen, ha újabb kisbolygót találsz.
-  Nem. Ez egy földszerű bolygó. Megtaláltuk az életet a földön kívül, érted? Mi módon jelezzünk vissza nekik?
-  Kapcsolom Stanley professzort - jelentette ki a hölgy.
Hosszú sípszó hangzott el, s eközben többféle képre váltott a bolygó fénye. Ez csakis értelmes lényekre utalhat. Okosabbak lennének, mint az emberek? Amikor kapcsolták a professzort, egy rövid párbeszéd után -ugyanis tovább már nem bírta a kapcsolat- az űrhajósok felvételt készítettek a jelenségről. Sok gondolkozás után nem hatoltak be a bolygóba, mondván előtte föl kell mérni a terepet. De mégis milyen módszerrel? Annyiban fogják hagyni az egészet? Nem kellene visszajelezni? Petri professzor nem hagyta annyiban. Elindult egyedül a bolygó felé, ami majdhogynem fényévekre volt az akkori helyzetétől. Semmi esélye sem lett volna a túlélésre. A kíváncsisága határtalan, mint akár egy csöppnyi kisgyereknek. Napokig, sőt, hetekig utazott, amikor megpillantott egy idegen űrhajó formájú építményt. Elindult felé, gondolván, ez egy munkatársa lehet, aki őérte indult el, hogy visszavigye. Ám korántsem ilyen szándékú ember volt, sőt, embernek sem mondható. Az újonnan felfedezett, eddig ismeretlen bolygó űrhajósai voltak, akik megijedtek a behatolótól. Petri űrszemétté vált, az idegen világ lakói meggyilkolták. Nem leselkedett volna rá ekkora veszély,
A szuperűrjáróval a többi kutató sikeresen visszatért a Földre, a bolygót pedig az eltűnt társukról el is nevezték. Ám valamit kezdeni is kellett a lakható bolygóval, amit rossz döntés miatt otthagytak egyedül, csupán Petri maradt kíváncsi. Így kezdődött el a lázas kutatás a két bolygó közötti kapcsolat megteremtésére. Lelkesen kezdték kifejleszteni a technikai videókapcsolatot a Petri és a mi világunk között. Nincs semmi tárgy, amihez mérhetik a bolygó hollétét. Igaz, hogy a koordinátákkal nagyjából be tudták mérni, de mégis hová kapcsolódjanak? Ráadásul videóval? A hangkapcsolat lehetséges, hiszen így kommunikálnak a központtal, de kamera nélkül, és a másik fél tudta nélkül lehetetlenségnek tűnt. Azonban egy fél év alatt sem jutottak semmire. Januárban az űrkutatási parancsnokság úgy döntött, egyetemista önkénteseket keres a kutatásra.